A balatoni vízminőség-változás hatékonyabb nyomon követése érdekében ötéves együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást kötött kedden a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLK), az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a három érintett dunántúli vízügyi igazgatóság - tájékoztatta az OVF az MTI-t.

A közlemény szerint az intézmények mostantól kölcsönösen megosztják a balatoni mérések adatait, ha kell, segítik egymást a kiértékelésében, valamint egyeztetnek a mintavételekről. A cél a balatoni mérési adatok egységes kezelése, az információáramlás biztosítása, valamint az alap- és alkalmazott kutatások eredményeinek felhasználása a vízgazdálkodási és vízkezelési eljárások kidolgozásában. Mint megjegyezték, az aláíró felek eddig is végeztek vízminőségi méréseket, de ezeket csak saját kutatásaikban használták fel.

Kotrás a Balaton északi partják, a kék algák elszaporodásának idején
Kotrás a Balaton északi partják, a kék algák elszaporodásának idején

A közleményben idézték Erős Tibort, a BLK igazgatóját, aki elmondta: bár a szakembergárdájuk az alapkutatás mellett foglalkozik a tó monitorozásával is, ez elsősorban az élővilág összetételének és dinamikájának feltárására irányul. Jelenleg nincs kapacitás megfelelő monitorozásra a Balatonon és a vízgyűjtőjén, ezért a vízügy által végzett mérések, monitorozási adatok nagy segítséget jelenthetnek az ökológiai folyamatok értékeléséhez.

Az OVF közlése szerint a megállapodás részeként a szakemberek megosztják egymással a műholdképek felhasználásához és kiértékeléséhez a rendelkezésükre álló módszertani eljárásokat. "Törekednek közös használatú program és algoritmusok rendszeresítésére, amelynek célja az a-klorofill-koncentráció, valamint az áramlási viszonyok tér- és időbeli változásának követése, továbbá az eutrofizációs események előrejelzése. Együttműködnek a Víz Keretirányelv hatálya alá tartozó feladatok megvalósításában, különösen az ökológiai állapotot monitorozó és értékelő rendszerek fejlesztésében".

Láng Istvánt, az OVF főigazgatóját idézve azt írták: szükség van a BLK szakembereinek tudására, arra az inkább ökológiai, mintsem vízgazdálkodási kutatási háttérre, amelyben feltárják a kedvezőtlen folyamatok kialakulásának okait, esélyt adva a megelőzésre.

Címkék: limnológia, Balaton, vízügy, együttműködés, kis szines