Tortával köszönötte Keszthelyen a Bahart az idén 130 éves nosztalgiahajóját, a Helkát. A jármű megújult belső térrel, illetve séta- és programhajózási lehetőségekkel várja a vendégeket - írja közleményében a társaság.

Az eseményen Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója mellett Vozár Péterné, Keszthely város alpolgármestere köszöntötte a vendégeket. A Tradíció és Modernizáció jegyében szervezett rendezvénysorozaton egész nap gyermekfoglalkozások, logikai játékok, kvízjáték és nyeremények várták a keszthelyi kikötőbe látogatókat, akik sétahajózás közben is megcsodálhatták a 130 éves Helka hajót és a Balaton nyugati medencéjét.


Fotók: BAHARTFotók: BAHARTFotók: BAHARTFotók: BAHART
Fotók: BAHART
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

Július 3-án veszi kezdetét a Bahart 2021-es hajózási főidénye. Július 3. és augusztus 30 között, a sétahajó szolgáltatást 15 kikötőből, a települések között közlekedő menetrendi hajójáratok 16 kikötőből várják a kirándulni vágyókat. Az év minden napján elérhető kompszolgáltatás június 11. és augusztus 29. között 6.40 és 23.40 között üzemel a két part között.


A Bahart néhány érdekességet is összeszedett a jubiláló Helka hajóról:

  • Az először csavargőzösként üzembe állított hajó megépítésére 1890-ben kapott megbízást az újpesti schoenichen-féle hajógyár.
  • A Budapestről alkatrészenként Siófokra szállított és ott összeszerelt hajót 1891. június 28-án bocsátották vízre.
  • A Helka és testvérhajója a Kelén, Fáy András „Sió” című tündérmeséjének szerelmespárjáról kapták a nevüket.
  • 1945. március 23-án a nosztalgiahajó nem kerülhette el sorsát, a visszavonuló német csapatok a többi balatoni hajóval együtt Balatonfüreden robbantással elsüllyesztették.
  • Még ebben ez évben kiemelték a vízből és Balatonfüreden, a BHRT Hajóépítő Üzemében újra üzemképessé tették. A balatoni hajózás megindulásának 100 éves évfordulójára 1946. szeptember 22.-én már a Helka nosztalgiahajó szállította a hajógyár munkásait a siófoki ünnepségre.
    1980-ban kivonták a forgalomból és 1992-ig a szárazföldre kiemelve presszóként üzemelt Balatonfüreden.
  • 1996-ban a 150 éves hajózás jubileum tiszteletére került újra forgalomba a Balatonon.
  • A reformkori hangulatot idéző hajó szerepelt a Bujtor István rendezésében és főszereplésével készült Pogány Madonna című filmben. 
  • Jelenleg az egyik legrégebbi működőképes hajó, 35,22 méter hosszú és 5,28 méter széles, 120 fő befogadására alkalmas.

Címkék: Helka, Bahart, hajó, Balaton, kis szines