A Széles Út Motoros Egyesület elnöke azt mondja: ő mindig bemelegítő körökkel kezdi a szezont és azzal, hogy alaposan átnézi a járművét. Fontos ellenőrizni a gumikat és gondoskodni a megfelelő védőfelszerelésekről. A motorosok ugyanakkor az autósok figyelmére és óvatosságára is számítanának az utakon.

- Gyakorlatilag fél évig nem voltunk az utakon, elszoktak tőlünk az autósok. Gyorsabb járműről beszélünk, hamarabb kigyorsul, az előzési manővert gyorsabban hajtjuk végre. Ettől elszoktak autósok, meg kell barátkoztatni velük ezt, hogy újra itt vagyunk. Természetesen oda kell figyelnünk arra is, hogy láthatóak legyünk, mi ezt úgy próbáljuk meg elérni, hogy olyan színű védőberendezéseket, ruházatot viselünk, ami figyelemfelkeltő - tette hozzá Kovács Balázs, a Széles Út Motoros Egyesület elnöke.

null

Akik most szerzik meg motoros jogosítványukat, azoknak már egy megújult gyakorlati rendszerben kell teljesíteniük. A motoros balesetek jelentős része az ellenkormányzás és a jármű bedöntése során következik be. Éppen ezért ezek a feladatok most hangúlyosabb helyen szerepelnek a tananyagban, mint korábban. Változott a vizsgapályák mérete és vonalvezetése is.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium célja a változtatásokkal a közlekedésbiztonság javítása volt. Az új szabályok szinte minden motorkategóriát érintenek, a felkészülést oktatóvideók is segítik.

Címkék: szezon, motor, nyár, kis szines