A kaposvári közlekedés egyik legérzékenyebb pontja a parkolóhelyek száma. A városban összesen több mint 2600 van, amelyből 1200 fizetős, mondta Szita Károly polgármester egy keddi megbeszélésen.

A következő tíz éves fejlesztési terv három, több szintes mélygarázzsal számol, ahol összesen 480 darab parkolót alakítanának ki. Az egyik a Somogy parkoló helyén, a másik az Irányi Dániel utcai tömbbbelsőben, a harmadik pedig a megyei kapitányság, illetve az egészségügyi főiskola előtt épülne meg.

null

- Az elmúlt tíz évben évente nagyjából hétszázzal nő a gépjárművek száma Kaposváron. Ilyen mértékű növekedést nem lehet követni parkolókkal, ezért is van szükség a fejlesztésekre - tette hozzá Kaposvár polgármestere.

Kerékpárút jönne létre a Raktár utcai körforgalomtól a MOL kútig, a villamossági gyártól az egyetemig. Újab belterületi utakat alakítanának ki a Kisgát és a Guba Sándor utca között. Körforgalom épülne a Hársfa utca és a nyomda előtt, valamint a Mező utcai csomópontban. Mindezek a következő tíz év tervei.

null

Ezek mellet a várost is érintő, de állami forrásból megvalósuló útfejlsztések is szóba kerültek, mint például a 67-es út 2x2 sávossá tételének folytatása, az M9-es út megépítése és egy Pécsre vezető út terve is.

Címkék: közlekedésfejlesztés, 2030, parkoló, kaposvár, kis szines