Június 1-től meg lehet tartani a nyári táborokat. Ezt, a több százezer családot érintő kormánydöntést két hete jelentették be a kormányinfón. A programszervezők azóta gőzerővel dolgoznak, mert egy ilyen rendkívüli tanév után hatalmas az érdeklődés. Kaposváron idén is több tematika közül választhatnak a szülők, illetve a gyerekek és július elejétől újra megnyílik a toponári nyári napközi is.

Megszervezik idén az ország egyik legnagyobb pecatáborát is. A Desedán tavaly tíz héten át, esetenként dupla turnusokban 250-nél is több gyerek ismerkedett meg a horgászat alapjaival, a vízparti élővilággal és tanulta meg a természet tiszteletét.

- Folyamatosan figyelnünk kell az előírásokat, ez ugye a nyár folyamán is feladat lesz. Nagyobb szigorúság van, de van hálás része is ennek a helyzetnek. A nagy bezártság után, itt nálunk kiszabadulhatnak a gyerekek és nagy gondot fordítottunk rá tavaly is, hogy minél több olyan program legyen, ahol sokat tudnak mozogni - nyilatkozta a Desedai Pecatábor főszervezője, Farkas Szilárd.

Egy hónap múlva indulnak az ottalvós Erzsébet-táborok is. Zánkán és Fonyódligeten a 18 év feletti dolgozók és látogatók csak védettségi igazolvánnyal léphetnek a tábor területére. Idén várhatóan 80 ezer gyerek fordul meg majd a balatoni Erzsébet-táborokban.

Címkék: tábor, koronavírus, kaposvár, kis szines