Napjainkban megsokszorozódtak a telefonhívások a mentőszolgálatnál. A korábbi vírusmentes időszakhoz képest több száz hívást kell kezelniük az itt dolgozóknak. A Vöröskereszt ebben a munkában segít.

- Amikor nincsen járványhelyzet akkor az Országos Mentőszolgálat szakemberei segítenek minket önkéntesként, most mi próbáljuk ezt kicsit kiváltani azzal, hogy a tesztelésre várókat telefonon értesítjük. Önkénteseink már munkába is álltak - tette hozzá a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének szakmai vezetője, Gyarmati László.

Somogyban mintegy 45 ember jelentkezett eddig önkéntesnek a Vöröskereszt felhívására. A tervek szerint mindennap hatan lesznek szolgálatban két műszakban a kaposvári központban.

Tavasszal már jól bevált, hogy a kaposvári időseknek és rászorulóknak bevásároltak és gyógyszert vittek az önkéntesek. Hónapokon keresztül segítették azokat, akik koruk, egészségi állapotuk, vagy családi helyzetük miatt nem tudták megoldani a szükséges vásárlásokat, ügyintézéseket. Most ezekre az önkéntesekre újra számít Kaposvár.

- A vírus által okozott nehézségeket csak közös összefogáassal tudjuk leküzdeni. Az önkormányzat ismét önkéntesek jelentkezését várja, akiket elsősorban majd az idősellátásban vetnénk be, illetőleg ha van olyan személy, aki koronavírusos és nincsen hozzátartozója, akkor számukra is segítséget nyújtanának - nyilatkozta a Kaposvár jegyzője, dr. Csillag Gábor.

A különböző bezárt intézmények dolgozói mellett eddig 41-en jelentkeztek önkéntesnek, de továbbra is várják az önzetlen kaposváriak jelentkezését a onkentes(kukac)kaposvar.hu e-mail címen.

Címkék: önkéntesek, koronavírus, kaposvár, kis szines