Több tonna építési törmelék éktelenkedik kaposvár külterületen, Toponáron. A hatalmas betontömböket már a gaz is benőtte. A somogyi megyeszékhely környékén körülbelül 20 hasonló helyszínről tudni, amelyek felszámolására éves szinten 30-50 millió forintot költ a város.

Annak ellenére, hogy a hulladékudvarban vagy az inert lerakóban ingyenesen leadható a veszélyes, illetve építési-bontási hulladék. Az ország más településein is hasonló a helyzet, ezért a kormány egy nagyszabású programot hirdetett, Tisztítsuk meg az országot! mottóval.

- Célunk, hogy közös erővel, az állami, gazdasági társaságokkal, a különböző közigazgatási szervekkel, a helyi önkormányzatokkal összefogjunk és az állampolgárok támogatását élvezve foglalkozzunk ezzel a feladattal és elkezdjük az országot megtisztítani - nyilatkozta egy hétfői sajtóeseményen Boros Anita, építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.

Az országos kezdeményezés egyik mintavárosa Kaposvár lett. A somogyi megyeszékhely ugyanis több módon is felvette a harcot a szemetelők ellen.

- Az elmúlt 4-5 hónapban 21 szabálysértési eljárást indítottunk illegális hulladéklerakás miatt. Húsz esetben a közterületfigyelő kamerák buktatták le az illetőt, ők 100-200 ezer forintos bírságot kaptak. Ezzel a lehetőséggel ezt követően is élni fogunk, de nem ez a szándékunk, hanem az a szándékunk, hogy ha a lehetőséget biztosítottuk akkor ne ide hanem a hulaldéklerakóba kerüljön a szemét - tette hozzá Kaposvár polgármestere, Szita Károly.

A program során egy mobiltelefonos applikációt is kifejlesztettek a szakértők, amin keresztül azonnal jelezni lehet az illegális lerakókat. Ezt szolgálja a kaposvári közterületfelügyelők ügyeleti telefonszáma is, ami a következő: 06 30 916 3538.

Címkék: tisztítsuk meg az országot, illegális, hulladék, kis szines, kaposvár