Kiderült, hogy kik a legerősebb és legkitartóbb tűzoltók, miután a hétvégén lezajlott a TFA (Toughest Firefighter Alive) nemzetközi tűzoltó sportbajnokság, amelynek először adott otthont Vas megye. Az idén hét országból százhatvankilenc tűzoltó érkezett a viadalra.

A Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az „Őrizd a lángot” Alapítvány, a Tűzoltás-mentés Alapítvány és az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület közösen rendezte meg augusztus 24-25-én a versenyt a gyógyfürdőjéről híres Bükfürdőn.

A kétnapos megmérettetésre az ország minden részéről érkeztek tűzoltók, sőt lengyel, német, osztrák, román, szlovák és szlovén versenyzők is részt vettek a küzdelemben. Az idei sportbajnokságon csaknem százhetvenen álltak rajthoz három korcsoportban – köztük hivatásos, önkormányzati és főfoglalkozású létesítményi tűzoltók –, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a városi fürdő bejárata előtti parkolókban felépített pályát.

null

Az első hat versenyszám során a tűzoltóknak először egy tizenkilenc kilogramm összsúlyú tömlőt kellett egy állványzatra felvinniük a vállukon, majd az állványzat tetején található tárolóba helyezniük. Ezt követően két tekercstömlőt húztak fel egy kötél segítségével, amelyet szintén a tárolóba helyeztek. Ha ezzel végeztek, egy négy kilogrammos kalapács folyamatos ütésével kellett egy fém gerendát másfél méter távolságra eljuttatniuk, és egy több mint negyvenkét méteres szlalompályát végigfutniuk anélkül, hogy eldöntenék a bójákat, vagy a célt.

Ezután felvettek egy vízzel teli tömlőt, amit több mint húsz méter távolságra húztak el. Miután a sugárcső átért a lengőajtókon (azaz átlépi a küszöböt), a versenyző kinyitotta a sugárcsövet, eltalálta vízzel a célt, majd elzárta a sugárcsövet és azt a földre helyezte. A következő feladat során egy nyolcvan kilogrammos bábut cipelve, húzva tértek vissza a célig. Természetesen a tűzoltóknak minden feladatot teljes bevetési védőruhában, légzőkészülék és légzőálarc használata mellett kell teljesíteniük. Ennek a plusz tömege közel huszonöt kilogramm, amely komoly többletterhet rótt a versenyzők szervezetére.

null

A második versenynapon, a másik versenypályán újabb hat feladat várt a hetek óta mentálisan és fizikálisan felkészült tűzoltókra. A versenyszámokat ismét négy perc alatt kellett teljes védőfelszerelésben, de már légzőkészülék nélkül teljesíteni. Először két tömlőt kellett tűzcsapra csatlakoztatni, majd azokat elhúzni hetven méterre. Ezt követően két földön fekvő, egymás mellett lévő kifektetett tömlőt kellett összetekerni szimplán vagy duplán egymás után olyan módon, hogy az erre a célra odakészített dobozba a tömlők beleférjenek, majd tíz métert futottak a célig.

A starttól újabb tíz métert kellett futni a „kalapács dobozig”, ahol egy öt kilogrammos kalapáccsal kellett 50-50 ütést mérni a doboz aljára és tetejére. A kalapácsdoboztól tíz méter futás után egy 15 kilogrammos tárgyat kellett átvinni egy tíz méteres alagúton egy bóját megkerülve oda és vissza. Végül futás a következő pontig, ahol egy 80 kilogrammos bábut kellett felvenni, és egy bóját megkerülni, majd 75 méter futás következett a 3 méteres palánkig, amelyet kötél segítségével kellett leküzdeni, az akadály túloldalán a szivacsra érkezéskor teljesítette a versenyző a feladatot.

null

A meleg, záporokkal tarkított két nap alatt a kollégák és a nézők buzdítása az összes erőtartalékuk mozgósítására bírta a résztvevőket. A legtöbb versenyző sikeresen teljesítette az első és a második versenynap izzasztó feladatait. Mindezzel tanúbizonyságot tettek arról, milyen kitartás jellemzi a tűzoltókat, legyenek hivatásosok, önkéntesek vagy létesítményiek.

A két nap tizenkét próbája alapján ifj. Bodó László, a KÖTÉL Egyesület oszlopos tagjaként átvehette a legjobb önkéntes tűzoltónak járó címet, egyúttal teljesítményével a legerősebb magyar tűzoltónak bizonyult.

null

Korcsoportjában – a harminc és negyven év közötti magyar tűzoltók közül – Kiss János őrmester, a Nagyatádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltója lett a második legerősebb. Eredményesen teljesítették a versenyt Csáki Richárd őrmester, Privóczky Krisztián őrmester és Andrelli Levente törzsőrmester, a Siófoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltói, valamint részt vett a megmérettetésen Simon Zoltán őrmester és Nagy Imre törzsőrmester siófoki tűzoltók és Horváth Dániel tű. törzsőrmester a Nagyatádi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságról.

Címkék: kötél egyesület, ifj. bodó lászló, tűzoltó, kis szines