Körbejárták már az európai sajtót azok a felvételek, amin jól látszik, hogy próbálják meg a bűnözők meglopni a gyanútlan készpénzfelvevőt egy párizsi bankjegykiadó automatánál.

07-atm1.jpg


A trükkhöz hárman kellenek: egy férfi, aki megzavarja az ATM-nél pénzt felvevő ügyfelet, aki elfordul tranzakció közben. A mellette álló nő eközben egy szempillantás alatt elveszi a pénzt, amit az automata kiadott. Harmadik társuk - magát koldusnak álcázva- a bankjegykiadó szélénél ül: ő tölti be az őrszem szerepét.

07-atm2.jpg


A banda ezúttal azonban nem járt sikerrel: a férfi észrevette a trükköt, és megakadályozta, hogy ellopják a pénzét - igaz, a csapat hölgytagja még egyszer megpróbált a pénzért nyúlni, de társaival pillanatokon belül elszaladtak.

07-atm3.jpg


A rendőrök szerint valószínűsíthető, hogy kelet-európai bűnözőkről lehet szó, az európai városokban sok hasonló banda működik, sőt, vannak, akik a fapados járatokkal naponta utaznak Romániából Párizsba vagy Londonba.

Végezetül néhány jó tanács mielőtt mi is így járnánk: Mielőtt kártyánkat elővesszük, nézzünk körül, hogy ne álljon senki közvetlenül mögöttünk. Győződjünk meg róla, hogy nem látunk-e az automata közelében gyanúsan viselkedő személyeket. Lehetőleg olyan ATM-et használjunk, amit ismerünk. A bankok előterében kihelyezett (zárt térben levő) automaták biztonságosabbak.

forrás: penzcentrum.hu

Címkék: banda, atm, trükkös, lopás, tolvaj, kis szines