Egy párkapcsolatot sok minden veszélyeztethet, azonban talán az a legveszélyesebb, ha egyik, vagy másik fél elégedetlen szexuális életével. Ezt sok minden befolyásolhatja, de az Indianai Egyetemen üzemelő Kinsey Institue ( ez egy szexuális szokásokat vizsgáló intézet) most azt vette górcső alá, hogy a megkérdezett párok milyen gyakran bújnak ágyba.

Ez egy érdekesebb kérdés, ugyanis a szeretkezések száma nagyban függ az ember alapvető testi igényeitől, amelyek, ha nagyban  eltérnek a párjáétól, ritkán vezet jóra. Erre a problémára megoldást ugyan nem találtak a kutatók, de az eredmények alapján összevethetik önök is, hogy másokhoz képest hogy állnak a statisztikában.

A felmérés szerint az általuk megkérdezett párok közül a legtöbben, havi néhány alkalommal élvezik a testi örömöket. Így elmondhatjuk, hogy ezt vehetjük átlagosnak. Ezt a 45%-os csoportot követi, az a 34% akik hetente két-három alkalommal, 7%-uk pedig több mint négy alkalommal bújik ágyba egy hét alatt. Érdekes, hogy a felmérésben résztvevő házaspárok 13%-a évente néhány alkalommal bújik csupán ágyba.

Elmondhatjuk tehát, hogy a statisztikák alapján az az átlagos, ha havonta néhányszor kerülünk közelebb párunkhoz, de azt is érdemes megjegyezni, hogy annyi szex a normális minden kapcsolatban, amennyi a két fél igényeit maximálisan kielégíti. Így mindenki csak óvatosan vonjon le következtetéseket!

Címkék: szex.pár, tudósok, amerika, amerikai, kapcsolat, kis szines