2021.09.19 - Vasárnap
Vilhelmina
10ºC / 23ºC
Gyengén felhős

Vaknyugat kicsit másképp - a rendező mentette meg a darabot - beugrott a pap szerepébe 2013. Február 03. - Vasárnap 12:49 | Címkék: megmentette, darabot, másképp, kicsit, Vaknyugat, rendező, kis szines

A papot alakító Rátóti Zoltán megbetegedett a szombat esti előadásra. A rendező egy eredeti ötlettel rukkolt elő.

Az ország különböző részeiből is érkeztek szombat este a Csiky Gergely Színházba, hogy megnézzék Martin McDonagh Vaknyugat című komédiáját. Az első pillanatban úgy tűnt, a világ végi kis ír faluban játszódó történet elmarad. A papot alakító Rátóti Zoltán ugyanis megbetegedett. A szerepét senki sem tudta átvenni.

vaknyugat


Ekkor jött az égi ötlet a rendező, Bérczes László részéről. Beugrott a pap helyére. Jól tudta, mikor hol kell állnia, a szerepet pedig felolvasta. Bérczes László próbált közvetíteni és tolmácsolni két, örök időkre egymásnak feszülő ember között. És az életét tette rá, hogy elérje azt, hogy egyik ember a másikát megérintse, és az ne ütés legyen, de simogatás. Akik látták, és hallották azt mondják: egy különleges előadásban volt részük.


Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás