A MÁV és a rendőrség nagy erőfeszítéseket tesz, hogy közös akciókkal felhívja a figyelmet arra: egy baleset is sok, hiszen odafigyeléssel minden vasútátjárós baleset megelőzhető lenne. A hatósággal közösen tartott ellenőrzések tapasztalata szerint: a közúton közlekedők sok esetben nem ismerik, vagy rosszul értelmezik a KRESZ közút – vasút szintbeli kereszteződés szabályait, és még a rendőri jelenlét sem gátolja meg egyes autóvezetőket a szabálytalankodás elkövetésében. Az eddigi gyalogosokra és kerékpárosokra fókuszált ellenőrzések során akadtak fiatalok, akik a sínek között bicikliztek, mások az érkező vonat előtt, a tilos jelzést figyelmen kívül hagyva, nem a kijelölt átkelőhelyen haladtak át az útátjárón.

Az előírások ugyan megkövetelik, hogy a közlekedésben résztvevők csak a kijelölt átjárókat használják, és fokozott óvatossággal közelítsék meg azokat. A vasúti társaság mégis úgy véli, az emberekben még nem tudatosult eléggé, hogy a vonat akkor is átmegy a vasúti átjáróban, ha az autó éppen rajta áll, és még sokkal tovább kell várakozni, vagy nagyot kell kerülni, míg a helyszínelés tart. Az ilyen balesetek nemcsak a közúti közlekedést, hanem a vasúti forgalmat is megbénítják: a helyszínelések idejére akár több száz utas utazását is megnehezítik.

Címkék: vigyázz, sín, jön, vonat, balaton, kis szines