Hírműsorunk immár a negyedik alkalommal jutott a legjobbak közé.

Idén is összesen több száz műsorral neveztek a helyi televíziók a díjra az ország minden részéből. A zsűri tagjai között ismert szakmabeliek voltak. Ők értékelték a Kapospont híradóját is.

- A híradóknál a grafikákat, a pergést, a stúdióképet, és természetesen a mondanivalót - mondta az egyik zsűritag, Horváth János.

A Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke szerint a díj –nevéhez híven- helyi értéket képvisel, mivel a televíziók az adott régióban élőket tájékoztatják a környéken történtekről.  

- Azt hiszem, ha valaki otthon bemondja a televízióban, vagy leírja a helyi újságban, hogy a televízió első díjat nyert a helyi érték híradós kategóriában, és a legjobb helyi híradóval tudott érvényesülni ebben a versenyben arra igen büszkék lehetnek - mondta a Helyi Televíziók Országos Egyesületének elnöke, Széles Tamás.

A Kapos Televízió hírműsora már negyedik alkalommal jutott be a legjobbak közé és harmadszor lett győztes.

- Mint minden szakmában a legfontosabb, főleg mostanában az, hogy a lehető legjobb minőséget produkálja valaki, ha talpon akar maradni és legyen az egy fémmegmunkáló műhely, vagy egy televízió ez mindegyikre egyformán igaz. Nekünk helyi televízióként azt gondolom a legfontosabb dolgunk az, hogy a nézőket szolgáljuk - mondta a Kapos Televízió ügyvezető igazgatója, Katona József.

A Kapos Televízió és a kapos.hu videós hírportál munkatársai továbbra is azon dolgoznak, hogy a megye elsődleges hírforrása maradhasson a tévében és az interneten is.

Nézze meg erről készült videónkat:

 

 

Nézze meg a díjnyertes híradót:

Címkék: díjnyertes, Kapos tv, híradó, kapospont, első, kis szines