szinészek

Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás és Varga Balázs

A Kaposvári Egyetem színész szakán, Mohácsi János osztályában végzett több tehetséges fiatallal együtt 2009-ben Kiss-Végh Emőke, Ördög Tamás és Varga Balázs. Mivel egyikük sem kapott rögtön "kőszínházi" szerződést, ezért úgy döntöttek háromtagú formációt hoznak létre, Dollár Papa Gyermekei néven.

Mivel nem volt állandó játszóhelyük, ezért megkeresték azokat a tereket, ahol a színdarabokat előadhatták. Így esett a választás először Ördög Tamás budapesti garzonlakására, ahol improvizációs gyakorlatokat adtak elő hét tagú közönség előtt. - Ezután a Klauzál téri Skandináv ház következett, ott egy Ibsen darabot adtunk elő, majd két lakáselőadás jött - mesélte Ördög Tamás. Annyira megtetszett a közönségnek a produkció, hogy szeptemberben meghívták a kis színész csapatot Norvégiába, Oslo-ba egy fellépésre, emellett persze több lakás előadásuk is volt.

szinészek3

Fellépés előtt Oslo-ban

A fellépéseik az internetes blog oldalukon: az ittvagyunk.blog.hu-n szerveződik. - Voltunk egy lakásban és annyira megtetszett az előadásunk a vendégeknek, hogy- akik Sárvárról jöttek- meghívtak magukhoz fellépni. Természetesen, ha hívnak elmegyünk - folytatta lelkesen Tamás. A belépőjegyeket a lakástulajdonos árulja a résztvevőknek és mindenki annyit fizet, amennyit szándékozik.

Ha érkezik egy felkérés, a színészek először fotókat kérnek a lakás tulajdonosától. - Nem rendezünk át semmit, nem különülünk el a közönségtől, egy közvetlen hangulatot szeretnénk teremteni a lakásban. Egyenlőre a fiatalok körében van nagyobb sikerünk - reagálta Tamás.

Mindhárom ifjú színésznek van szerződése színházzal, de a Dollár Papa Gyermekei formációt egyikük sem hanyagolja el. - Megpróbálunk alkalmazkodni egymáshoz, hogy ne a fő munkánk rovására menjen. Ezért úgy alakítjuk a próbákat, hogy mindenkinek megfeleljen tette hozzá Ördög Tamás.

Amíg nem jön számukra a nagy kiugrás, előfordulhat, hogy összefutunk velük valamelyik lépcsőházban, akár Kaposváron!

Címkék: Ördög Tamás, színész, Kiss-Végh Emőke, Varga Zoltán, Kaposvári Egyetem, színház, kis szines