szavai_ferenc

Szávai Ferenc tegnap kapta meg kinevezését. Ma foglalta el először a Kaposvári Egyetem rektori székét. Máris munkába állt. Első dolga az lesz, hogy egy külső céggel átvizsgáltatja a campus eddigi gazdasági működését. Ettől teszi függővé további döntéseit. Rengeteg terve van. A várossal, a megyével, más egyetemekkel is szorosabbra fűzné az együttműködést. A nemzetközi kapcsolatokat is megerősítené. Ez utóbbira különösen nagy hangsúlyt kell fektetni, mondja, mivel a végzősők negyven százaléka nem kaphatja kézhez diplomáját, mert nincs nyelvvizsgája.

A rektor először a határon túli magyarok képzését szeretné megerősíteni. Nagy lehetőséget lát az agrárinformatika fejlesztésében és úgy véli a helyi labort is jobban ki kellene használni. A művészeti kart pedig kiköltöztetné a belvárosból a Guba Sándor utcába. Jelenleg 2900-an tanulnak a Kaposvári Egyetemen. A rektor néhány éven belül ötezerre emelné a hallgatói létszámot. Ezért több felnőttképzést és szakképzést indítana. Nulladik évfolyamot is tervez.

Szávai Ferenc szerint hihetetlenül kiaknázatlan a hátrányos helyzetű fiatalok kérdése is. Úgy véli, a társadalomtudományi képzésen belül lehetne indítani olyant, hogy politológia képzés, és nagyon hiányzik egy doktori képzés. Nemcsak a hallgatókat érintik a változások: a rektor bevezetné a teljesítményfinanszírozást. Tehát aki jobban dolgozik és emellett publikál is, az többet keresne. A dékánok is nagyobb jogkört kapnának.

A legfontosabb azonban az, hogy a pletykákkal ellentétben a pécsi egyetemet nem vonják össze a kaposvárival. - állítja a a rektor. Prof. dr. habil. Szávai Ferenc elmondta: stratégiai szövetségeket kell kötni, laza egyetemi szövetségeket, nyugat-magyarországi szövetséget, de ugyanakkor minden erejével azon lesz, hogy a Kaposvári Egyetem maradjon önálló. Azt állítja: a vidékfejlesztés ugyanis a vidéki egyetemek megerősítésével érhető el leginkább. A rektor úgy látja, hogy a minisztériumnak és az államtitkároknak sem szándéka az összevonás.

 

Címkék: munkába állt, Szávay Ferenc, rektor, kapcsolat, Kaposvári Egyetem, kis szines