A változások célja a szabálykövető magatartás erősítése. Több korszerű forgalomtechnikai megoldást is bevezetnek, egyes szabályok egyszerűsödnek, egységesednek, lesznek új jelzőtáblák. Újdonság lesz a torlódást jelző tábla, mely arra figyelmeztet, hogy az úton forgalmi akadályt képezhetnek a feltorlódott járművek. Az Európában számos helyen alkalmazott táblával a ráfutásos balesetek előzhetők meg a nagy forgalmú utakon és ezek városi bevezető szakaszain. Új lesz az úttesten, burkolati jellel kijelölt kerékpáros nyom, amely jelzi a kerékpárosok számára az úttesten történő haladásra ajánlott útfelületet. Az így megjelölt úttesten fokozottan számolni kell kerékpárosok közlekedésével.

A nyitott kerékpársávot - amely a kerékpárosok közlekedésére kijelölt sáv - az úttesten felfestett fehér színű szaggatott vonal és kerékpárt mutató burkolati jel jelzi. Az új KRESZ kimondja: "a gyalog- és kerékpárúton a gyalogos a kerékpáros forgalmat nem akadályozhatja és nem veszélyeztetheti." Szintén új elem, hogy ha a járműveknek útkereszteződésben meg kell állniuk, - előre sorolás céljából - motorral és segédmotorral az álló járművek mellett, vagy azok között, kerékpárral az úttest szélén, az álló járművek mellett jobbról szabad előrehaladni, ha az előrehaladáshoz elegendő hely áll rendelkezésre.

Címkék: kis szines