Három beruházás, csaknem 13,5 milliárd forintból. Ennyit nyert a kaposvári kórház fejlesztésekre. Csütörtökön a sürgősségi centrum átalakításáról írtak alá szerződést. Az egészségügyi miniszter is itt volt, és azt mondta: Somogy azért kap nagyobb támogatást, mint a többi megye, mert hátrányos helyzetű térség.

Korszerű szűrési-diagnosztikai eszközöket és felújított vizsgálókat adtak át tavaly áprilisban a kaposvári kórházban. 28 műszert vásároltak a csaknem 420 millió forintos támogatásból. Mérföldkőhöz jutottunk - mondta Repa Imre, a kaposvári kórház főigazgatója azon a januári sajtótájékoztatón, ahol bejelentette: a pólus program keretében több mint 12 milliárd forintos beruházásba kezdhet az intézmény. A következő három évben negyvenezer négyzetméter új épületet húznak fel a kórház területén.

Most pedig a sürgősségi centrum kialakításáról írtak alá szerződést. Ez a harmadik nyertes pályázat. A beruházás több mint 500 millió forintba kerül. Korszerű műszereket szereznek be, és helikopter leszállót is kialakítanak. A beruházás után nagyobb lesz a hely a sürgősségin.

- Ott, ahol jelenleg az ambulanciák vannak, a sebészet az mind sürgősségi lesz. Tehát sokkal nagyobb, tágasabb, jobban felszerelt lesz, tehát nemcsak három helyiségben tudunk ellátni betegeket, hanem 7-8 helyiségben is - magyarázta Repa Imre, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója.

Minden megnyert forint sikertörténet - mondta Repa Imre. A kaposvári kórház költségvetéséből ugyanis csaknem 800 millió hiányzik. Az elmaradt teljesítményfinanszírozást és még egy havi pénzt januárban kapják meg a kórházak.

- Nem azt mondom, hogy itt lesz a kánaán, de január első napjaiban megkapják a normál teljesítmény után járó finanszírozást, és ezzel egyidőben megkapják a hatmilliárd forintot, majd tíz nap múlva megkapnak egy újabb havi finanszírozást - közölte Székely Tamás, egészségügyi miniszter.

A csütörtöki ünnepségen egyébként egészségügyi miniszteri dicséretet kapott többek között Varga Csaba, a kaposvári kórház sürgősségi centrumának vezetője.

Címkék: kórház, fejlesztés, kis szines