Barcson intézkedtek a rendőrök egy férfival szemben, aki a gyanú szerint augusztus 17-én délelőtt a lakásukban bántalmazta a feleségét. A bejelentés alapján a házastársak közös italozását követően a vitatkozó férfi megragadta az asszony nyakát, felpofozta, valamint a helyiségben tárgyakat rongált meg és tört össze.
A sértett vallomása szerint az elmúlt négy évben a férje rendszeresen bántalmazta, szóban szidalmazta és megalázta. Az egyenruhások a helyszínen elfogták a bántalmazót, akit előállítottak, majd kapcsolati erőszak vétsége miatt eljárást indítottak ellene, valamint vele szemben ideiglenes megelőző távoltartást rendeltek el.
Címkék: kapcsolati erőszak, távoltartás, rendőrség, kék hírek