A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, aki az éjszakai órákban erőszakkal vette el a sértett telefonját Kaposvár belvárosában.
A vádirat lényege szerint a férfi 2025 júliusában az éjszakai órákban Kaposvár belvárosában odalépett az egyik szálló előtt dohányzó sértetthez, akitől először cigarettát kért, majd kábítószert akart neki eladni, végül a barátnője szolgáltatásait ajánlotta fel pénzért, melyeket a sértett visszautasított.
A vádlott a társalgás során megfogta a nála gyengébb testalkatú sértett vállát, aki ettől megijedt és azért, hogy a férfitől szabaduljon, elindult a szálló hátsó ajtaja felé, de ahogy haladt a telefonja képernyője többször felvillant.
A vádlott elhatározta, hogy megszerzi a készülékét, ezért követni kezdte a másik férfit, akit hátulról meglökött, arcon ütött, majd fojtogatni kezdett, végül pedig rátérdelt az időközben földre került sértettre, és kitépte a kezéből a mobiltelefonját. A vádlott ezután feloldatta az áldozatával a készüléket azért, hogy ellenőrizze, készített-e róla fényképet, majd kivette a telefonból a SIM kártyát, amit öngyújtóval megpörkölt.
A sértett ekkor ki tudott szabadulni az elkövető fogásából, majd a szálló portásától kért segítséget, aki értesítette a rendőrséget. A forró nyomon intézkedő rendőrök a vádlottat még aznap éjjel elfogták, míg a telefont lefoglalták és a sértettnek visszaadták.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a nyomozás jelentős részében letartóztatásban volt férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtására tett indítványt.
Címkék: rablás, mobil, telefon, rabló, kábítószer, drog, Kaposvár, kék hírek