A Fonyódi Járási Ügyészség iparjogvédelmi jogok megsértésének üzletszerűen elkövetett bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ötvenes éveiben járó budapesti nővel szemben, aki hamisítvány ruházati termékekkel kereskedett a Balaton-parti városban.

A vádirat lényege szerint az asszony 2023 nyarán Budapesten ismert sportszergyártok és luxusmárkák lógóival, illetve védjegyeivel ellátott hamisítvány terméket - így különösen táskákat, pólókat, nadrágokat és ruházati kiegészítőket - szerzett be nagy mennyiségben azért, hogy az árucikkeket a nyári idegenforgalmi szezonban kiemelten népszerű fonyódi piacon haszonnal értékesítse.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei azonban 2023 júliusában két alkalommal is ellenőrzést tartottak a nő üzletében, ahol megállapították, hogy a vádlott a hamisítványok forgalmazásával nyolc védjegyjogosultnak is 100 ezer forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott, sőt az egyik sértett kára meghaladta a 1,5 millió forintot is. A járőrök a vádlott által árusított termékeket lefoglalták.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a bűncselekmények elkövetését beismerő nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására és a védjegyjogosultnak okozott kár megtérítésére tett indítványt.

(a fényképeket Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőrei készítették a vádlottól lefoglalt hamisítványokról)

Címkék: luxus, márka, hamis, piac, Fonyód, kék hírek