A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétség miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki ittasan távolította el és rongálta meg a lakóhelyén elhelyezett táblákat.
A vád lényege szerint a húszas éveiben járó vádlott 2024 májusában napok óta italozott ismerősénél Iharosberényben, amikor a hajnali órákban a "Sebességkorlátozás", "Egyenetlen úttest" és "Forgalmi rend változás" jelzőtáblákat tartó oszlopot kirángatta a főút mellől.
A férfi ezt követően az oszloppal szándékosan, olyan erővel ütött rá a település üdvözlő táblájára, hogy annak zsindellyel fedett teteje behorpadt és egy része kitört, míg az alumínium oszlop megtört.
A terhelt a rongálás után a közlekedési jelzőtáblákat az árokba dobta, az üdvözlő táblát pedig nekifutásból kidöntötte a helyéről, aztán visszatért ismerőséhez és lefeküdt aludni.
A rongálással a férfi több mint 120 ezer forintnyi kárt okozott, ami nem térült meg.
Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést és a próbaidő tartamára pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.