A Somogy Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki vagy le nem könyvelt valós, illetve lekönyvelt fiktív számlákkal csökkentette a cége által fizetendő általános forgalmi adót.
A vád lényege szerint a negyvenes éveiben járó férfi két kft-ben is ellátta a vezetői
feladatokat, bár mindkét gazdasági társaságban a bejegyzett ügyvezető a vádlott édesanyja volt.
A terhelt 2019 decemberétől 2022 márciusáig két módszerrel is kivonta az építőipari és informatikai szolgáltatásokat nyújtó kaposvári cégét az adókötelezettség megfizetése alól. Az egyik szerint a férfi vállalkozása elvégezte a megrendeléseket, majd a szolgáltatásról kiállított számlák alapján fizettek cégének a megrendelők, azonban a vádlott a számlákat a könyvelő részére már nem adta át, ezért a bevételek a bevallásokban nem szerepeltek.
A férfi továbbá a gazdasági társaság költségei elszámolásához nem rendelkezett megfelelő számlákkal, ezért elhatározta, hogy költségek alátámasztására a másik cége által kiállított, valótlan számlákat állíttat be a könyvelésbe.
A vádlott magatartása a kft. számára vagyoni előnyt eredményezett, ugyanis a bevételek eltitkolásával, valamint a valótlan számlák könyvelésbe és adóbevallásba állításával általános forgalmi adónemben 85 millió forinttal csökkentette a cég fizetendő adóját.
A terheltnek a költségvetési csaláson túl magánokirat-hamisításért és számvitel rendje megsértéséért is felelnie kell.
Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a vádlottal szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás, pénzbüntetés és foglalkozástól eltiltás kiszabását, míg a gazdasági társasággal szemben vagyonelkobzást indítványozott.
Címkék: cégvezető, adó, költségvetés, csal, millió, kék hírek