A Siófoki Járási Ügyészség nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a budapesti férfival szemben, aki úgy vezette le dühét, hogy megrongálta korábbi párja autóját.
A vád lényege szerint a vádlott és a sértett 2024 augusztusában siófoki ismerőseiknél tartózkodtak, ahol a terhelt italozott is.
A felek között az esti órákban – már a nő siófoki otthona előtt – hangos szóváltásra került sor, amely miatt rendőri intézkedés is történt a férfival szemben. Az intézkedést követően azonban az ittas vádlott nem távozott a helyszínről, hanem a sértett lakása előtt kiabált, de hangos kopogtatása ellenére a nő nem nyitott ajtót.
A férfit annyira feldühítette, hogy nem engedte be a sértett, hogy a nő közelben parkoló gépkocsijához ment és az autó karosszériáját a nála lévő kulccsal több helyen megkarcolta.
Az autóban közel egy millió forint összegű kár keletkezett, amit a terhelt megtérített a nyomozás során.
Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.
Címkék: karc, fényezés, kár, részeg, élettárs, ittas, Siófok, Balaton, kék hírek