A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó barcsi férfival és társával szemben, aki azért támadt rá a sértettre, mert sérelmezte, hogy a másik férfi nem akarta hagyni, hogy a munkaidő alatt beszéljen a nála dolgozó volt barátnőjével.

A vádirat lényege szerint a férfi hosszabb időn keresztül alkotott egy párt a nővel, azonban szakításukat nem tudta feldolgozni és féltékeny volt minden férfira, akinek a közelében volt párja tartózkodott. 

A férfi különösen féltékeny volt a nő strandbüfét üzemeltető munkáltatójára, ezért 2024 szeptemberében megjelent korábbi társa munkahelyén, ahol - a munkájában feltartva - félrehívta a nőt, és már ekkor fenyegető kijelentéseket tett. Egy idő után a sértett büfétulajdonosnak is feltűnt, hogy a vendégeket nem szolgálja ki senki, ezért kétszer is szólt a nőnek, hogy folytassa a munkát.

A vádlott még inkább indulatossá vált, és a második felszólítás után a sértettet ököllel arcon ütötte. A sértett igyekezett védekezni, azonban a vádlottat kísérő másik férfi is beszállt a sértett bántalmazásába, akit hátulról, a jobb szeme tájékán ütött meg. A dulakodás során végül mindhárman a földre kerültek, ahol a sértett időközben odaérkező barátai leszedték a vádlottakat a bántalmazott férfiról.

A két támadó azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és a parkolóban leállított autójukhoz mentek, melynek csomagtartójából csavarhúzókat és egy baseballütőt vettek magukhoz, majd megindultak a sértett irányába. A sértett egyik barátjának határozott fellépése miatt viszont nem tudtak a sértettre támadni, mivel elállta az útjukat és a kezükből kivette a veszélyes eszközöket.

Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben felfüggesztett fogházbüntetés, míg társával szemben közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt.

(a fényképet a Barcsi Rendőrkapitányság készítette a szemle során lefoglalt veszélyes eszközökről)

Címkék: csavarhúzó, baseballütő, alkalmazott, főnök, strand, büfé, féltékeny, megver, Barcs, kék hírek