A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó férfival szemben, aki egy nyilvános rendezvényen két férfit sebesített meg a nála lévő zsebkéssel.

A vádirat lényege szerint a vádlott egy 2024 májusában megtartott nagybajomi rendezvényen szórakozott a barátaival, ahol a tánctéren nézeteltérésbe keveredett a helyi lakosokkal. Az ittas férfit ezután a rendezők kivezették az épületből, azonban a szóváltás az udvaron is folytatódott.

A vádlott ennek során elővett egy zsebkést, majd azzal a cipőjét kötő, neki háttal álló sértetthez lépett, akinek kis erővel megvágta a nyakát, majd közepes erővel hátba szúrta. A vádlott ezután egy másik férfit is megsebesített, őt több alkalommal ököllel fejbe ütötte, illetve a zsebkéssel vágást ejtett az arcán.

null

A megszúrt sértettnek a bántalmazás következtében közvetlen életveszéllyel járó sérülése keletkezett, mivel a hátát ért szúrás megnyitotta a mellüreget, azonban az időben érkező szakszerű orvosi segítség a veszélyt elhárította, míg a másik sértett nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett el.

A vádlottat a kaposvári nyomozók az eset után őrizetbe vették, majd a bíróság az ügyészség indítványára a férfi letartóztatását is elrendelte.

A Somogy Vármegyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Címkék: késelés, Nagybajom, ügyészség, kék hírek