Egy részben hajléktalan életmódot folytató nővel szemben korábban sűrűn intézkedtek a község körzeti megbízottjai, akiknek feltűnt, hogy 2022 májusától az addig gyakori bejelentések egyszerre megszűntek.
Az egyenruhások nem mentek el szó nélkül a gyanús körülmények mellett, jelzésük alapján a nyomozók a körözési eljárásban mindvégig szem előtt tartották, hogy az eltűnés mögött egy sokkal súlyosabb bűncselekmény is állhat.
A kitartó nyomozati munka idén januárban igazolta be a feltevést, miszerint az akkor 50. életévét betöltött nő halálát idegenkezűség okozta.
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai egy 69 éves helyi férfit vettek őrizetbe, miután szóládi otthonának udvarán elásva találták meg a nő holttestét.
A nyomozás részleteiről dr. Bebes Zoltán r. alezredes, bűnügyi osztályvezető sajtótájékoztató keretében számolt be:
Címkék: Szólád, letartóztat, hajléktalan, gyilkos, kék hírek