A Kaposvári Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy férfival és egy nővel szemben, akik közül a férfi csak pár hónapig tudta vinni az üzletet, míg a nő kábítószer fogyasztása miatt már próbára bocsátás hatálya alatt állt.

A vád szerint a férfinak 2022 évben nem volt rendszeres jövedelme, így megélhetését 2022 augusztusától 2022 októberében történő elfogásáig kábítószer kereskedelem révén biztosította.

a képet a nyomozó hatóság készítette
a képet a nyomozó hatóság készítette

A férfi a marihuánát Budapesten szerezte meg, majd kaposvári lakóhelyén adagolta és csomagolta. A vádlott a kiporciózott drogot ugyancsak Kaposváron értékesítette, vevői között volt vádlott társa, akit kábítószer fogyasztásának elkövetése miatt két évre próbára bocsátott a bíróság, ennek ellenére újra kábítószerrel élt.

A férfi nem sokáig tudta az illegális anyagot árulni, mivel a kaposvári rendőrök elfogták és őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a kereskedővel szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt, a fogyasztó nővel szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.

Címkék: díler, kereskedő, marihuána, kábítószer, drog, Kaposvár, kék hírek