A rendőrség közleménye szerint kedden 13 óra 30 perc körül az M7-es autópályán Letenye irányába személygépkocsival közlekedett egy sofőr. A 118. kilométerszelvényben - Kőröshegy magasságában - utolérte az előtte, szintén előzés miatt a belső sávban haladó személyautóst, akit fényszórója villogtatásával próbált kisorolásra ösztönözni.

Az első autós az előzés befejeztével vissza is tért a külső forgalmi sávba, azonban a hátul haladó férfi megelőzte őt, elé sorolt, majd a fékre taposott. A vétlen sofőr vészfékezés mellett sem tudta elkerülni az ütközést. A balesetben személyi sérülés nem történt, a járművekben anyagi kár keletkezett.

A büntetőfékezőt a rendőrök a helyszínen elfogták és elállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A 38 éves budapesti lakos vallomása során úgy nyilatkozott, hogy nem leckéztetni próbált, csak rossz lelkiállapotban volt, és meg akart állni, hogy elszívjon egy cigarettát.

Címkék: büntetőfékezés, baleset, kék hírek