A Siófoki Járási Ügyészség nagyobb értékre üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt gyorsított eljárásban – már az őrizetbe vétel 72 órás időtartama alatt – bíróság elé állította azt a férfit, aki rövid időn belül három Balaton-parti vendéglátóhelyet is kifosztott. 

A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt korábban már többször büntetett, ötvenes éveiben járó vádlott 2022 júliusában és augusztusában két siófoki, illetve egy balatonföldvári vendéglátóhelyre is besurrant, és túlnyomórészt készpénzt, valamint azzal együtt pénztárcát, övtáskát, és igazolványokat lopott, összesen 1.919.900 forint értékben. 

A vádlott által elkövetett egyik bűncselekményt a biztonsági kamerák rögzítették:

A siófoki nyomozók végül a kamerafelvételek alapján azonosították és őrizetbe vették az elkövetőt, aki ellen az ügyészség két nap múlva már vádat is emelt. 

A Siófoki Járásbíróság a 2022. szeptember 01-én megtartott tárgyaláson a váddal egyezően mondta ki bűnösnek a vádlottat, és vele szemben halmazati büntetésül négy év börtönbüntetést és négy év közügyektől eltiltást szabott ki, egyúttal vagyonelkobzást is elrendelt. Mivel a kihirdetett ítélet – amely ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője pedig enyhítés végett jelentettek be fellebbezést – nem emelkedett jogerőre, az ügyészség indítványára a bíróság a vádlott letartóztatását is elrendelte. 

Címkék: besurran, visszaeső, millió, lop, tolvaj, Balaton, kék hírek