Egy akkor még ismeretlen tettes 2021. november 30-ára virradó éjszaka az egyik kaposvári társasház földszintjéről, egy korláthoz lakatolt kerékpárt lovasított meg. A sértett azonban másnap délelőtt egy idegen férfit látott munkahelye előtt tekerni a saját biciklijén. Kollégáival az ismeretlen után indultak, akit a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen feltartottak.

A körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók lopás gyanúja miatt indítottak nyomozást a 23 éves szennai lakossal szemben. A kerékpárt pedig már a helyszínen visszaadták jogos tulajdonosának.

A kihallgatást követően sem kellett hosszú búcsút vennie a rendőröknek a gyanúsítottól. Aznap este ugyanis egy újabb társasházhoz hívták az egyenruhásokat, ahol a fiatal a közös tároló rácsain keresztül egy táskát emelt ki, de a tulajdonos megállította a távozni készülő tolvajt. A körzeti megbízottak ismét elfogták a férfit, de előállítását követően már nem távozhatott, szabálysértési őrizetbe vételét követően a fogdára vitték.

Címkék: társasház, bringa, bicikli, kerékpár, lop, tolvaj, kék hírek