A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 35 éves férfit, aki közös italozásuk során elvette ismerőse pénztárcáját.

A vádlott 2021 októberében az esti órákban Kaposvárra ment, ahol összefutott egyik ismerősével, aki több italra is meghívta őt. A két férfi a kocsma zárása után egy közeli szórakozóhelyen folytatta az italozást, ahol a fogyasztást továbbra is a sértett fizette. Ennek során azonban a sértett annyira lerészegedett, hogy amikor kimentek az egység elé, a vádlott akadálytalanul ki tudta venni a pénztárcát a magatehetetlen férfi kabátjából.

A vádlott ezután a pénztárcában talált több tízezer forint készpénzt magához vette, míg a sértett iratait, illetve bankkártyáját útközben eldobta. A kaposvári rendőrök azonban rövid időn belül egy kaposvári vendégházban elfogták a férfit, aki a szálláshely költségeit is a bűncselekmény útján szerzett pénzből fizette ki. A vádlott már az elfogása előtt igyekezett megszervezni a védekezését, és az egyik barátját megkísérlete rábírni arra, hogy valótlanul állítsa azt, hogy a vádlott tőle kapott nagyobb összeget. A barát azonban nem volt hajlandó hamis tanúvallomást tenni, ezért a vádlottnak hamis tanúzásra felhívás bűntette miatt is felelnie kellett.

A Kaposvári Járásbíróság a bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyalás során az ügyészi váddal egyezően állapította meg a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlott bűnösségét, akit 2 év börtönbüntetésre ítélt, melynek végrehajtását - pártfogó felügyelet elrendelése mellett - 3 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint kötelezte arra is, hogy a sértettnek okozott kárt térítse meg.

Az ítélet ellen az ügyészség súlyosítás, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést.

(Borítóképünk illusztráció)

Címkék: hamis tanú, kifoszt, részeg, pénz, kék hírek