A Siófoki Járási Ügyészség zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a harmincas éveiben járó, letartóztatásban lévő férfival szemben, aki úgy próbált meg pénzt szerezni szerelmétől, hogy intim fotók nyilvánosságra hozatalával fenyegette meg, ha nem fizeti meg az általa követelt összeget.

A férfi és a sértett között előbb alkalmi kapcsolat, majd szerelmi viszony alakult ki annak ellenére, hogy a nőnek volt párja. Néhány hónap után a felek között a kapcsolat megszakadt, és a nő egy időre külföldre költözött.

Amikor a sértett visszatért Magyarországra, felvette a kapcsolatot a vádlottal, azonban a barátságon, illetve az alkalmi viszonyon túl nem akart komolyabb kapcsolatot, a vádlott viszont nem tudott ebbe belenyugodni. A nehéz anyagi körülmények között élő, több személynek is tartozó vádlott - feldühödve azon is, hogy a sértett az érzéseit nem viszonozza - elhatározta, hogy pénzt fog szerezni.

A vádlott ekkor azzal fenyegette meg a sértettet, hogy a kapcsolatuk alatt birtokába jutott, sértettről készült meztelen képeket, illetve videót elküldi a nő barátjának, illetve azokat közzéteszi a közösségi oldalakon, ha a sértett nem fizet neki 100 ezer fortintot, amit néhány napon belül 500 ezer forintra emelt fel.

A vádlott fenyegetése a sértettben komoly félelmet keltett, ezért - mivel a követelt összeget nem tudta rögtön előteremteni - személyes találkozásuk alkalmával egy kisebb összeget próbált meg átadni a vádlottnak, aki azzal nem elégedett meg, a siófoki rendőrök azonban a helyszínről való távozása közben elfogták és őrizetbe vették.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetett előéletű, különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben - aki a bűncselekményt a korábbi börtönbüntetéséből engedélyezett feltételes szabadság hatálya alatt követte el - börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Címkék: intim, barátnő, zsarol, fotó, büntetett, visszaeső, kék hírek