A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján a Bűnügyi Igazgatóság és a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály egységei közösen végrehajtott akcióban fogtak el egy szenyéri lakost október 11-én, Zalaszentgróton. A gépjármű átvizsgálásakor több mint két kilogramm marihuánát találtak a rendőrök, melynek feketepiaci értéke több mint 7 millió forint - írja a Police.hu.

A rajtaütésről videó is készült:

Az ügy adatai alapján a terjesztő Somogyban és Zalában értékesítette volna tovább a kábító hatású anyagot. A rajtaütést követően a nyomozók több vásárlójánál is házkutatást tartottak, ahol további kábítószergyanús anyagokat – vélhetően metamfetamint és ecstasyt -, illetve a csomagoláshoz, értékesítéshez, fogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le.


Fotók: Police.huFotók: Police.huFotók: Police.huFotók: Police.huFotók: Police.huFotók: Police.hu
Fotók: Police.hu
A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

A nyomozók a 35 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A fogyasztókkal szemben kábítószer birtoklása miatt folyik a nyomozás.

Címkék: Zalaszentgrót, drogdíler, Szenyér, elfogás, rendőrség, kék hírek