A Kaposvári Járási Ügyészség 2021 szeptemberében rövid időn belül két esetben is végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt ittas vezetőkkel szemben. Az egyik esetben a 66 éves kaposvári férfi 2021 májusa és júniusa között három esetben vezetett ittasan Kaposvár belterületén annak ellenére, hogy ebben az időszakban egy korábbi, súlyos testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt. A férfi a vádbeli időszakban vezető engedéllyel egyébként sem rendelkezett, mivel azt a kaposvári rendőrök még 2021 áprilisában elvették tőle, mert akkor is ittasan vezetett.

A másik ügyben azért indult büntetőeljárás a 32 éves pécsi férfival szemben, mert 2021 júliusában 4 liter sör és bor elfogyasztása után Pécsről Kaposvárra vezette a gépkocsiját, ráadásul úgy, hogy az autójában több utast is szállított. A börtönből 2020-ban szabadult vádlottat végül a kaposvári rendőrök vonták intézkedés alá, és - miután a helyszíni légalkoholmérés eredménye alapján bebizonyosodott, hogy ittas – a vezetői engedélyét is elvették tőle. A férfi a bűncselekmény elkövetésekor egy korábbi lopás miatt szintén felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratokban az idősebb vádlottal szemben fogház, míg a fiatalabb - visszaesőnek minősülő - férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság mindkét vádlott esetében rendelje el a korábbi felfüggesztett börtönbüntetéseik végrehajtását is.

Címkék: ügyészség, alkohol, sofőr, kék hírek