A Kaposvári Járási Ügyészség 2020. július 27.-én történt vádemelését követően múlt hét pénteken hirdettek ítéletet annak a két férfinak az ügyében, akik Budapesten, illetve Somogy megyében elkövetett betöréses lopásokkal közel 100 millió forintot zsákmányoltak.

A vádirat lényege szerint a két egymással rokoni viszonyban lévő vádlott 2019 októberével kezdődően követtek el szervezetten betöréses lopásokat, melyek eredményes végrehajtása érdekében kifejezetten a bűnelkövetésre szánt telefonokat szereztek be, a betörések helyszínét gondosan feltérképezték, ahová hozzájuk nem kapcsolható gépkocsikkal jutottak el.

A vádlottak a betöréssorozat időszakában több családi házat - köztük a Balaton Somogy megyei szakaszán található két ingatlant - törtek fel úgy, hogy a házakba behatolva elsősorban nagy értékű zsákmánnyal kecsegtető széfeket, illetve trezorokat kerestek, amiket még a helyszínen felfeszítettek, vagy magukkal vitték azokat.

A vádlottak a bűncselekmény elkövetése során nagy mennyiségű készpénzt, értékes arany - több esetben briliáns drágakövekkel díszített - ékszereket, történelmi arany pénzérméket, valamint nagy értékű gépkocsit, illetve karórákat zsákmányoltak. A vádlottak összesen 85 millió forint kárt okoztak a sértetteknek.

A vádlottak korábban már több megyei rendőr-főkapitányság látóterébe kerültek, míg végül 2020 januárjában a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fogta el őket. A somogyi rendőröknek sikerült a nyomozás során számos lopott értéket - így érmegyűjteményt és karórákat - visszaszerezni, mivel a kutatások során a nyomozók feltártak egy olyan rejtekhelyet, ami az idősebb vádlott házában, az egyik fal mögött volt kiépítve, illetőleg az egyik sértett gépkocsija is megkerült.

Az összehangolt ügyészi és rendőri munkának köszönhetően a Kaposvári Járási Ügyészség a vádlottak elfogása után 7 hónap alatt vádat emelt a nyomozás során mindvégig letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben.

A Siófoki Járásbíróságon 2020 októberében kezdődő elsőfokú bírósági szakban, 10 tárgyalási napot követően a bíróság a múlt héten kihirdetett ítéletben a két letartóztatásban lévő férfit a váddal egyezően mondta ki bűnösnek, ezért velük szemben 11 év 6 hónap, illetőleg 9 év fegyházbüntetést, közügyektől eltiltás, pénzbüntetést és - az utazó bűnözői jelleg miatt - járművezetéstől eltiltást szabott ki, vagyonelkobzást rendelt el, illetőleg helyt adott a sértettek több tízmillió forintra bejelentett polgári jogi igényének is. Az ítélet a kölcsönösen bejelentett fellebbezések miatt nem emelkedett jogerőre, ezért a bíróság a vádlottak letartóztatását fenntartotta.

(A fényképek a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kutatásai során készültek.)

 

Címkék: széf, ékszer, betör, érem, millió, autó, Balaton, kék hírek