A siófoki körzeti megbízottak 2021. szeptember 21-én 11 óra 30 perckor a város belterületén észleltek egy rendszámok nélkül közlekedő gépkocsit. A rendőri jelzés ellenére a járművezető nem állt meg, hanem gyorsított és megpróbált elmenekülni, azonban rövidesen utolérték és elfogták.

A rendőrök az autó átvizsgálásakor a csomagtartóban két rendszámtáblát találtak, amik egy másik kocsihoz tartoztak, eredetük nem volt tisztázott. Az igazoltatások során kiderült, hogy az egyik utas ellen a hatóság szabálysértési elzárás végrehajtása miatt elfogatóparancsot adott ki.

Az 56 éves sofőrt a nyomozók a Siófoki Rendőrkapitányságon egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a körözöttet pedig a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

Címkék: köröz, igazoltat, menekül, rendszám, elfog, kék hírek