A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot azzal a 27 éves férfival szemben, aki először feleségével veszekedett, majd anyósára és annak élettársára támadt egy vasrúddal.

A vád szerint a vádlott 2020 szeptemberében az esti órákban, barcsi otthonukban ittasan összeszólalkozott házastársával, aki a veszekedésről telefonon beszámolt édesanyjának. A férfi tudott a telefonálásról, ezért „felkészülten” várta rokonait, egy 270 cm hosszúságú vasrudat a kezében tartva fogadta az érkezőket.

null

A terhelt először anyósa élettársát akarta többször is megütni a rúddal, azonban nem találta el, mert a férfi inkább elfutott a helyszínről. A vádlott ezt követően fordult anyósa ellen, akit trágár kifejezésekkel illetett, valamint egyszer sikerült oldalánál megütnie az asszonyt. Végül a nő lányával és unokáival az agresszív vádlott elől a közeli dohányboltba menekült, ahová a férfi azért nem tudott utánuk menni, mert az eladó bezárta az ajtót, azonban a bejárati ajtó üvegét is betörte.

Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában - tárgyalás mellőzésével - felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a beismerő vádlottal szemben.

Címkék: vasrúd, barcs, vádemelés, kék hírek