A Kaposvári Járási Ügyészség vádemelését követően kedden hirdetett ítéletet a Kaposvári Járásbíróság annak férfinak az ügyében, aki többször bántalmazta élettársa másfél éves gyermekét, míg az anyának kiskorú veszélyeztetése miatt kellett felelnie - írja közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.

A vádirat lényege szerint a férfi rendszeresen bántalmazta a másfél éves sértettet úgy, hogy arcát, illetve testét nagy erővel tenyérrel megütötte, és ha a kisfiú ettől sem hallgatott el, többször is 40-50 cm magasságból a rácsos gyermekágyba dobta. A bántalmazások során a gyermek 2020 júliusának végéig több, egyenként is súlyos sérülést – így bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsont-törést – szenvedett el.

Az anya tudott a bántalmazásokról, de azokkal szemben semmit nem tett, és - annak ellenére, hogy a gyermek a töréses sérülésektől már nem tudott lábra állni - egy 2020 júniusában történt orvosi vizsgálat során még el is hallgatta azok keletkezési módját, ezért a kisfiú nem részesült megfelelő orvosi ellátásban.

A sérüléseket végül a 2020 júliusának végén elvégzett orvosi vizsgálatok tárták fel.

A Kaposvári Járásbíróság ítéletében az ügyészi váddal egyezően mondták ki bűnösnek a vádlottakat, és ezért a büntetőeljárás kezdete óta letartóztatásban lévő férfival szemben 6 év, míg az anyával szemben 2 év 4 hónap börtön fokozatú szabadságvesztést szabott ki, végleges hatállyal eltiltotta a vádlottakat bármilyen kiskorúak nevelésével összefüggő foglalkozás gyakorlásától, valamint az anya szülői felügyeleti jogát a sértett tekintetében megszüntette.

Az ítélettel szemben a védelem jelentett be fellebbezést, ezért a férfi letartóztatását a bíróság fenntartotta.

Címkék: kisgyermek, bántalmazás, ítélet, börtön, kék hírek