A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt vádat azzal a 27 éves, letartóztatásban lévő gyömrői férfival szemben, aki erősen ittas állapotban előbb verekedést akart kiprovokálni, majd egy késsel fenyegetőzött a siófoki vasútállomáson - írja közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.

A vádlott 2021 júliusában erősen ittas állapotban tartózkodott a siófoki vasútállomáson, ahol hangoskodott, majd verekedést akart kiprovokálni az éppen szolgálatot teljesítő vasútőrrel. Miután nem járt sikerrel, félig telt söröskorsókat vágott a földhöz, utána pedig a mosdóba igyekvő utasokat kezdte inzultálni.

kés

A férfi a garázda magatartásával ezután sem hagyott fel, és egy bisztróban ülő asztaltársaságához lépett, kihívóan levette a pólóját, majd a vendégeket verekedésre hívta ki, és több alkalommal az asztalra köpött. A vádlott ezt követőn felszállt az egyik szerelvényre, melynek ablakát lehúzva, a ruházatából elővett zsebkéssel fenyegetőzni kezdett és azt kiabálta, hogy aki felszáll a vonatra, azt „kilyuggatja”.

Az időközben a helyszínre érkező siófoki rendőrök azonban elfogták és őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását később az ügyészség indítványára elrendelték.

A Siófoki Járásbíróság a bírósági elé állítás keretében megtartott tárgyalás során az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben 1 év 4 hónap börtön fokozatú szabadságvesztést és 2 év közügyektől eltiltást szabott ki, valamint elrendelte a korábbi felfüggesztett börtönbüntetésének végrehajtását is. Az ügyészség az ítélet ellen a hosszabb tartamú szabadságvesztés miatt jelentett be fellebbezést.

Címkék: garázdaság, ítélet, Siófok, kés, kék hírek