A Siófoki Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki az állára húzott maszkkal utazott a vonaton, majd rátámadt a jegyellenőrre, aki ezt szóvá tette. A férfi korábban a vasútállomáson dolgozó biztonsági őrrel is konfliktusba keveredett.

A 48 éves enyingi férfi 2020 szeptemberében egy Siófokról Székesfehérvárra tartó személyvonaton utazott, azonban az ekkor érvényes járványügyi intézkedések ellenére a maszkot szabálytalanul viselte, ugyanis az nem takarta megfelelően a száját és az orrát. Amikor a jegyellenőr felszólította a védőmaszk előírásoknak megfelelő viselésére, a vádlott rendkívül indulatossá vált, és előbb meglökte, majd megütötte a sértettet, aki futva a vagon első szakaszába menekült, miközben telefonon értesítette a rendőrséget. Miután a vonat néhány perccel később a következő állomáson megállt, a vádlottat a helyszínre érkező járőrök elfogták és a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították.

A közfeladatot ellátó személynek minősülő jegyellenőr bántalmazásán túlmenően a férfinak azért is felelnie kell, mert 2019 decemberében a siófoki vasútállomáson előbb hangosan szidalmazta a várakozó utasokat, később úgy megrángatta a váróterembe érkező biztonsági őrt, hogy annak elszakadt a mellénye.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben halmazati büntetésül végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

(A fénykép a nyomozó hatóság által foganatosított helyszíni szemle során készült.)

 

 

Címkék: kalauz, vasútállomás, garázda, megver, erőszak, kék hírek