Az ügy adatai alapján egy kaposvári nő hétfőn kora délután összeveszett a közös háztartásban élő édesanyjával, akit korábban már többször is bántalmazott. A vitának azzal vetett véget, hogy távozásakor bezárta édesanyját, valamint vele együtt a saját, két éves lányát is a lakásba. A 75 éves hölgy végül órákkal később a rendőrséghez fordult segítségért. A körzeti megbízottak a katasztrófavédelem munkatársaival közösen behatoltak az ingatlanba.

A rendőrök ezt követően azonosították a feltételezett elkövetőt, akit egy órán belül elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 38 éves nőt két rendbeli, személyi szabadság megsértése, valamint kapcsolati erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A kiskorú gyermek elhelyezéséről a mentőszolgálat munkatársainak segítségével gondoskodtak az egyenruhások.

Címkék: bántalmazás, rendőrség, kaposvár, kék hírek