A Siófoki Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat azzal a 31 éves férfival és vele egyidős társával szemben, akik egyre veszélyesebb fenyegetéssekkel kényszerítették a sértettet több százezer forint megfizetésére.

Az apartmanok kiadásával foglalkozó sértett 2019 októberében került kapcsolatba a vádlottal, aki amiatt kezdte el zsarolni, hogy a vádlott állítása szerint a bérlő tudta nélkül ment be az egyik kiadott lakásba, holott a sértett csak a kazánt ment megszerelni. A vádlott ekkor arra kényszerítette a férfit, hogy fizessen meg neki 1000 eurót, különben feljelenteni, illetve lejáratja a vállalkozását.

A megélhetését és jóhírét féltő sértett a kért összeget kifizette, azonban a vádlott vérszemet kapott, és újra több százezer forint zsarolt ki a megfélemlített férfitól. A vádlott egy kisebb szünet után ismét jelentkezett, és korábbi fenyegetéseit megismételve újra pénzt követelt a sértettől. Később azt a valótlan indokot hozta fel a zsarolás okaként, hogy a sértett nem biztosított lakást a vádlott barátainak, ezért őt kár érte. A vádlott a követelések kikényszerítése érdekében az elkövetésbe bevonta gyerekkori barátját is, aki többször küldött életveszélyes fenyegetéseket tartalmazó szöveges, és hang üzeneteket a sértettnek, amiben őt és családját bántalmazással és megöléssel fenyegette meg.

A sértett végül félelmében belement abba is, hogy átadja felesége 1,4 millió forint értékű gépkocsijának tulajdonjogát a vádlottnak, azonban amikor az adásvétel lebonyolítása érdekében találkoztak, a siófoki rendőrök egy megtervezett akció keretében már várták a két férfit, elfogták és őrizetbe vették őket. Ezt követően az ügyészség indítványára a bíróság a vádlottak letartóztatását is elrendelte. A nyomozás során a zsarolásba később bekapcsolódó vádlott 700.000,-Ft fizetett meg a sértettnek jóvátétel gyanánt.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában mindkét vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Címkék: ügyészség, zsarolás, vádemelés, kék hírek