A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 60 éves férfival szemben, aki egy korábbi vita miatt bántalmazott egy idős házaspárt.

A 78 éves szívbeteg férfi és 70 éves, súlyosan mozgáskorlátozott, csak mankós bottal járni képes felesége, valamint a vádlott édesanyja között 2020 áprilisában szóváltás alakult ki. Az esetről a vádlott is értesült, és másnap megjelent a sértettek házánál azért, hogy megtorolja a történteket. Itt trágár módon bekiabált az idős férfinak, akit - alighogy kilépett az utcára - egyből ütni kezdett, amitől a legyengült fizikai állapotban lévő sértett a földre esett.

A vádlott a földön fekvő sértettet is tovább ütötte-rúgta, amit észlelt a sértett felesége és a házban tartózkodó unokája is, akik az idős férfi segítségére siettek. Ennek során a jogos védelmi helyzetben lévő asszony a mankós botjával kis erővel megütötte a vádlottat, míg az unoka megpróbálta hátulról átkarolva elhúzni a férfit. A vádlott azonban kiszabadult az unoka fogásából, és az idős asszony ellen fordult, akit nekilökött a kerítéskapunak, de az erőkifejtéstől maga is elesett, ezután pedig távozott a helyszínről.

A sértettek közül az idős férfinak a bántalmazás következtében mellkas és hasfal sérülése, míg feleségének mellkas zúzódása keletkezett, melyek könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülések.

Az ügyészség a Barcsi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetett előéletű vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy korábbi felfüggesztett fogházbüntetésének végrehajtását is rendelje el.

Címkék: büntetett, házaspár, beteg, idős, megver, kék hírek