A Siófoki Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a 28 éves bűntett előéletű férfival szemben, aki ellopta alvó falubeli barátja mobiltelefonját.

A büntetett előéletű vádlott 2021 januárjában egy Tab környéki faluban elhatározta, hogy meglepi édesanyját egy mobiltelefonnal, ezért besurrant a vele baráti viszonyban lévő sértett házába, aki éppen a szobában aludt. A vádlott az alvó sértett közelében lévő számítógép asztalról magához vette a készüléket, majd azzal hazafelé indult. A férfi azonban a sötétben elejtette a mobilt, annak hátlapja le is esett, ezért a sérült telefont édesanyja helyett inkább eladta egy ismeretlennek.

A vádlott nem először áll bíróság előtt, mivel legutóbb 2020 novemberében hamis vád bűntette miatt ítélték el. A férfi ekkor arról tett bejelentést a 112-es segélyhívóra, hogy a helyi italboltban megverték, holott csak az agresszív viselkedése miatt tessékelték ki onnan, míg egy másik esetben édesanyját vádolta hamisan azzal, hogy az asszony rátámadt egy konyhakéssel, és megszúrta az alkarját. A Siófoki Járási Ügyészség vádirata alapján a férfit ekkor felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, ezért a jelen eljárásban terhére rótt bűncselekményt ennek a büntetésnek a próbaideje alatt követte el.

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a korábbi felfüggesztett büntetése végrehajtását is rendelje el.

(A kifosztás helyszínét rögzítő fotó a nyomozó hatóság szemléjén készült.)

Címkék: barát, büntetett, kifoszt, vád, lop, tolvaj, kék hírek