A Siófoki Járási Ügyészség az elfogását követő második napon, őrizetbe vétele alatt állította bíróság elé azt a 60 éves férfit, aki az előző büntetéséből történt szabadulása után rövid idővel újabb bűncselekményeket követett el, egymás után tört be a Ságvár közelében található pincékbe.

A korábban is vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt marasztalt vádlott 2021 februárjában szabadult utolsó büntetéséből, majd - mivel munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett - egy hónapon belül három pincébe is betört, és onnan élelmiszert és szeszes italokat tulajdonított el, az egyik általa kifosztott ingatlanba pedig néhány napra be is költözött.

A fénykép a nyomozó hatóság helyszíni szemleje során készült.
A fénykép a nyomozó hatóság helyszíni szemleje során készült.

A bűncselekményeket sorozatosan elkövető férfit a siófoki nyomozók végül 2021 márciusában azonosították és őrizetbe vették.

A Siófoki Járásbíróság a 2021. március 26-án - távmeghallgatás keretében tartott - tárgyaláson az ügyészi váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és vele szemben három rendbeli lopás vétsége miatt egy év fogházban végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki. Az ítélet ellen az ügyészség súlyosítás, míg a vádlott és védője enyhítés végett jelentettek be fellebbezést, a nem jogerős ítéletre tekintettel a bíróság - ügyészi indítványra - elrendelte a vádlott letartóztatását.

Címkék: pince, vádlott, kifoszt, kék hírek