A Kaposvári Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 27 éves férfival és öt társával szemben, akik kereskedői-fogyasztói láncolatot kiépítve számos embert láttak el droggal Kaposváron, illetve annak környékén.

A 27 éves férfi - aki maga is fogyasztó - 2017. évtől kezdett el nagyobb mennyisségű marihuánát beszerezni. Az évek során előbb saját maga terjesztette ismerősi körében a tiltott anyagokat, de később egy viszonteladói hálózat épült ki alá olyan vádlottakból, akik saját fogyasztásukon túlmenően továbbértékesítés céljából is vásároltak tőle kábítószert. A férfi a tiltott tevékenysége során közel 2,5 kg marihuánát értékesített, melyből közel 6 millió forint bevételre tett szert.

A vádlott alá szerveződött viszonteladók közül két vádlott több mint 2 kg kábítószert vásárolt, melyet saját fogyasztóik között terítettek, míg a többi vádlott a kereskedők közötti kapcsolattartásban, illetve a kábítószer és a pénz szállításában működtek közre.

A vádlottakra a kaposvári nyomozók végül 2020 februárjában egy összehangolt akció keretében csaptak le, melynek során a lakóhelyükön történt kutatások során nagyobb mennyiségű - több esetben már kiporciózott - kábítószer, illetve a kereskedői tevékenységhez kapcsolódó eszközök - így mérlegek, növényi őrlők és simítózáras zacskók - kerültek elő. A nyomozók az akció során a két legnagyobb tételben kereskedő férfit őrizetbe is vették, akiknek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a súlyosabb kereskedői magatartást kifejtő vádlottakra 6, illetve 5 év fegyház fokozatú, míg a többi vádlottra 3 év, illetőleg az alatti börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, ha az előkészítő ülésen beismerik a bűnösségüket.

Címkék: díler, vád, kábítószer, börtön, drog, kék hírek