A Siófoki Járási Ügyészség kifosztás bűntette és további nyolc bűncselekmény elkövetése miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 25 éves férfit, aki több üzletből lopott, majd egy parkban alvó sértett pénztárcáját is elvette.

(fotó: Magyarország Ügyészsége)

A korábban is vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt elítélt vádlott 2020 januárjában szabadult előző büntetéséből, rövid idővel később azonban már újabb bűncselekményeket követett el, hiszen 2020 júliusától kezdődően majdnem két hónapon keresztül fosztogatta a siófoki áruházakat. Ezen időszak alatt a férfi alkalmanként pár ezer forint értékben, összesen hat különböző üzletből lopott élelmiszereket, műszaki cikkeket, kozmetikumokat és ruhadarabokat, amelyekről több esetben az áruvédelmi eszközt is eltávolította.

A bolti lopásokon túlmenően a férfinak azért is felelnie kellett, mert 2020 augusztusában egy siófoki parkban a mulatozás utáni ittas állapota miatt mélyen alvó, ezért védekezésre képtelen sértett zsebéből elvette annak készpénzét és igazolványait tartalmazó pénztárcáját. A siófoki rendőrök végül elfogták és őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A Siófoki Járásbíróság a gyorsított eljárásban meghozott ítéletében az azóta is letartóztatásban lévő, különös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben halmazati büntetésül három év börtönbüntetést és négy év közügyektől eltiltást szabott ki. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője enyhítés végett jelentett be fellebbezést.

Címkék: kifoszt, visszaeső, lop, tolvaj, kék hírek