A rendőrség közleménye szerint szerdán kora délután egy balatonlellei bevásárlóközpont parkolójában vesztette el pénztárcáját egy szőlősgyöröki lakos. A becstelen megtaláló a következő fél órában már tankolásra és dohányvásárlásra használta a tárcában talált bankkártyát, így a károsult a rendőrséghez fordult.

A fonyódi nyomozók a helyi körzeti megbízottakkal együttműködve ellenőrizték a szóba jöhető biztonsági kamerákat és azonosították a gépkocsit, amivel a tolvaj közlekedett. Az autóra körözést adtak ki, így amikor azzal a Letenye Autópálya Határátkelőhelyen kilépésre jelentkeztek, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság határrendészei megállították a járművet.

A rendőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét előbb a határátkelőhelyre, majd a Fonyódi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a 28 éves román állampolgárt lopás vétség és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd bíróság elé állítása céljából őrizetbe vették.

Címkék: határ, tolvaj, rendőrség, kék hírek