A Siófoki Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt az őrizetben lévő 25 éves férfit, aki egy gázriasztó fegyverrel életveszélyesen megfenyegette a haragosát.

A vádlott 2020 júniusában egy Siófokhoz közeli községben haladt az autójával, amikor felfigyelt a járdán sétáló haragosára. A férfi ekkor megállt, majd a gépkocsiból kiszállva indulatosan a másik férfihoz ment, akit felelősségre vont egy korábbi kijelentése miatt.

A másik férfi igyekezett kitérni a vádlott elől, aki ekkor egy hirtelen mozdulattal szájon ütötte, majd maga felé fordította a haragosát, és a hasához nyomott - egy lőfegyvernek látszó - gázriasztó fegyvert. A vádlott ezután a megfélemlített férfival közölte, hogy most már „kvittek”, majd a helyszínről elhajtott. A vádlottat a siófoki rendőrök egy órán belül elfogták és őrizetbe vették.

A bűncselekmény elkövetésétől számítva 48 órán belül megtartott tárgyaláson a Siófoki Járásbíróság - az ügyészség indítványával egyetértve – a vádlottat 300 óra közérdekű munka büntetésre ítélte. Az ítélet jogerőre emelkedett.

Címkék: gázriasztó fegyver, bíróság, siófok, kék hírek