A Somogy Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat négy - egy budapesti és három Balaton-parti illetőségű - férfival szemben, akik kereskedői láncolatot létrehozva látták el tiltott anyagokkal a Balaton-partot.

A budapesti és a 46 éves Balaton-parti férfi már hosszabb ideje álltak baráti kapcsolatban, mindketten rendszeresen fogyasztottak kábítószert. 2011. évtől kezdődőden a Balaton-parti férfi rendszeresen vásárolt „kereskedelminek” tekinthető mennyiségű marihuánát és amfetamint budapesti társától, melynek szállítását rendszeresen a helyi bűnmegelőzési egyesület tulajdonát képező gépkocsival oldotta meg.

Az ilyen módon a Balaton-partra jutott kábítószerből több esetben adott el egy helyi kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó 30 éves férfinak, aki nemcsak tőle, hanem más kereskedőktől is szerzett be tiltott anyagokat. Ehhez igénybe vette egy 27 éves balatonboglári férfi segítségét is, akit három alkalommal bízott meg azzal, hogy Székesfehérváron, illetve Siófokon drogot vegyen, melyet később helyben értékesített.

A nyomozó hatóság a vádlottaknál 2019. júniusában összehangolt akció keretében kutatásokat tartott, melynek során kábítószerek, és készpénz mellett a kábítószer-kereskedelemhez szükséges anyagokat - így digitális mérleg, porciózáshoz szükséges zacskók - is lefoglaltak.

A kábítószer-kereskedelemmel összefüggésbe hozható férfiakat a nyomozó hatóság az akció során őrizetbe vette, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatásukat is.

Az ügyészség a jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedő budapesti férfival, és két Balaton-parti társával szemben fegyház, míg a kábítószer vásárlásában közreműködő balatonboglári férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az ügyészség mértékes indítványként 8 év, 4 év és 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre, valamint 2 év 6 hónap börtönbüntetésre tett indítványt.

Címkék: drog, kábítószer, ügyészség, vád, Balaton, kék hírek